December 6-án a mi iskolánkba is ellátogatott a mikulás. Az osztályok kézműves ajándékokkal készültek a karácsonyi vásárra. A délután folyamán pedig minden osztályban klubdélután keretében ajándékozták meg egymást tanulóink.
Kedves Szülők! Köszönjük szépen adományaikat, amelyekkel a rászoruló gyermeket támogatják. Szép számmal érkeztek cipősdoboz ajándékok, valamint a csokigyűjtés is sikeres volt.
Minden ünnep az előkészületekkel kezdődik. Karácsony előtt advent hetei lehetőséget adnak számunkra, hogy – a karácsonyi hangulat megteremtésén túl – lélekben is felkészüljünk a Megváltó születésére. Az első adventi tanítási napon először alsós, majd felső tagozatos tanulók vonultak át a Continue reading →
Iskolánkban hagyomány, hogy az adventet minden osztály koszorúkötéssel kezdi. Az idén a Mária Valéria Óvodásait is vendégül látták az 1. és 2. évfolyamos tanulóink, és együtt készítették el a családok az ünnepi koszorúkat. A koszorúkat Németh László atya áldotta meg.
2021. november 15-én tartottuk továbbtanulási napunkat, amelyen a 8. évfolyam pályaválasztását segítettük. A délelőtt folyamán a vásárhelyi és szegedi középiskolák képviselői interaktív bemutatókat tartottak végzőseinknek, délután pedig a középiskolák és gimnáziumok vezetői szülői értekezleten mutatták be iskolájukat.
2021. november 25-én Szabó Cseke 5.a és Oláh Panka 8.b osztályos tanulók képviselték iskolánkat a kistérségi szavalóversenyen. Nagyon ügyesen teljesítettek, büszkék vagyunk rájuk!
2021. november 18-án rendezték az alsó tagozatosok mesemondó versenyét, amelyen mindkét másodikos tanulónk csodálatosan szerepelt, Veszelovszki Hanna 6. helyezést ért el. Büszkék vagyunk rájuk!
november 16-án a hagyományoknak megfelelően megtartottuk iskolai alsós mesemondó versenyünket. A városi versenyre a következő tanulóink jutottak tovább: Krisztin Villő Réka 2.a, Veszelovszki Hanna 2.a, Sándor Alíz 3.b, Nagy Dániel 3.b. Gratulálunk minden tanulónknak!
Szent József éve és a Család éve alkalmából iskolánk városi rajzversenyt hirdetett A mi családunk vagy Élményem apukámmal vagy nagypapámmal címmel. A versenyre a város iskoláiból és óvodáiból több mint 60 pályamunka érkezett. Ezekből 14 rajz került díjazásra. Az ünnepélyes Continue reading →
Szeretnénk, ha az iskolába járó gyerekek jobban figyelnének környezetükre, egymásra, valamint javítanának a tanulmányi átlagokon, ezért 2021 novembertől ismét “Jó farkas” versenyt hirdetünk. A versenyben minden felső tagozatos osztály részt vesz. Pontokat az osztályközösségek gyűjthetnek a következő szabályok alapján:
Az őszi papírgyűjtésen az iskola tanulói összesen 8560 kg papírt gyűjtöttek. Az alsó tagozatosok közül a 4.a osztály gyűjtötte a legtöbbet, 1031 kg-ot, ők egy kincskereső játékban vehettek rész, amelynek a végén egy társasjátékot és csokit kaptak. A felső tagozatosok Continue reading →
2021. október 20-án zajlott Szegeden az ATSK termében a Megyei Asztalitenisz Diákolimpia. A II. korcsoportos fiú csapatunk 3. helyen végzett. Gratulálunk nekik.
Kedves Szülők és leendő 1. osztályos Óvodások! Szeretettel várjuk a Mária Valéria Keresztény Óvoda iskolába készülő gyermekeit és szüleiket nyílt tanítási óráinkra, amelyet a leendő 1. osztályos tanítók, Csikós Judit és Póthné Nagy Tünde tartanak. Időpontja: 2021. november 4-én 9.00 Continue reading →
október 18-án részt vettünk a 2020/2021-es tanévben a Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtár könyvtárosai által szervezett Kulcs az olvasáshoz rendezvény eredményhirdetésén. Iskolánkból 60 diák vett részt ezen a megmérettetésen. Díjazottak: Könyvjutalomban részesült: Molnár Szonja Emese,Marton Julianna, Mészáros Continue reading →
október 15-én tantestületünk gyermekvédelmi projekt keretében továbbképzési napon vett részt. Az online világ kihívásai és az internetbiztonság témájában két előadó vezetésével mélyültünk el. Egyik előadónk Krnács András volt, aki a Szegedi Tudományegyetemen tanít és szakterülete az e-learning, a digitális tananyagok Continue reading →
Rajzpályázat kiírása Szent József évében és a Család évében
A mi családunk vagy Élményem apukámmal vagy nagypapámmal
Néhány témaötlet:
Milyen közös élményeitek, programjaitok vannak? Mi tartja össze a családotokat? A szeretet hogyan nyilvánul meg nálatok? Mire tanítanak a szüleid? Hogyan Continue reading →