A pályázat célja erdélyi tanulmányi kirándulás megvalósítása, amelynek keretében iskolánk 7. évfolyamos tanulói meglátogatják Hargita megye magyar vonatkozású nevezetességeit. A kulturális jellegű kirándulás szoros együttműködésben valósul meg a Szentegyházi Gyermek Filharmóniával, amelynek eredményeképpen közös zenei produkció valósul meg. A kirándulás hozzájárul az iskolánk és Szentegyháza közötti zenei együttműködés kialakításához, melynek várható társadalmi hatása a jövőbeni közös produkciókban való részvétel lehet. Hosszútávú hatása a tanulók magyarságtudatának erősítésében nyilvánul meg.
Előkészítő szakasz
Egy közös tanóra keretén belül ismertettük meg a résztvevő diákokkal a történelmi, időbeli és tájegységbeli tudnivalókat. A várható programok részletes összefoglalóját is ezen foglalkozás keretén belül ismerhették meg a tanulók. A foglalkozás végén egy Kahoot! teszten keresztül bizonyították a diákok, hogy elsajátították a hallottakat.
Utazás megvalósítása
Utazás kezdőnapja: 2025. június 2.
Visszaérkezés: 2025. június 6.
Első nap: június 2-án 35 tanuló és 4 kísérőpedagógus indult útnak, hogy felfedezzék Erdély látnivalóit. Első megállónk Nagyszalontán volt, ahol megtekintettük az Arany-portát, ezen belül Arany János szülőházának rekonstrukcióját. Ezt követően Nagyváradra vezetett az utunk, ahol megcsodáltuk a székesegyházat, és tettünk egy sétát a Fekete sas palotában. Innen továbbindulva útba ejtettük Kolozsvárt, itt meglátogattuk Mátyás király szülőházát, illetve megcsodáltuk a Szent Mihály templomot. Utolsó megállónk Marosvásárhelyen volt, ahol ellátogattunk a Kultúrpalotához. Utunkat tovább folytatva megérkeztünk Szentegyházára, ahol elfoglaltuk szállásainkat, a Múzeum Szállót és a Szépasszony Panziót.
Második nap: kirándulásunk második napján Tusnádfürdő felé indultunk, ahol túráztunk a Sólyomkőhöz. Ezt követően kacskaringós hegyi utakon eljutottunk a Szent Anna-tóhoz, ahol kellemesen el tudtuk tölteni az időt. A napunk utolsó állomása Bálványos volt, ahol felmentünk a büdösbarlanghoz. Miután visszaérkeztünk Szentegyházára, izgalmas programok vártak ránk: végigmentünk a csűrkaland elnevezésű akadálypályán, valamint lehetőségünk volt kürtőskalács kóstolására és készítésére.
Harmadik nap: a nemzeti összetartozás napján ellátogattunk Csíksomlyóra, megnéztük a Mária-kegytemplomot, és kisebb túrával megérkeztünk a pünkösdi búcsú helyszínére. Az utunkat Mádéfalva irányába folytattuk, ahol a mádéfalvi veszedelem történetét ismertük meg, és megtekintettük ennek emlékművét is. Utunkat Csíkszépvízen zártuk, a Székely Határőr Múzeumban egy rendkívül érdekes, interaktív kiállítással végigkövethettük a székelyek történetét. Szintén Csíkszépvízen elsétáltunk az örmény temetőhöz, akikről ezt megelőzően a múzeumban is hallhattunk. A nemzeti összetartozás jegyében részt vettünk a helyi Gyermekfilharmónia próbáján, majd énekkel bekapcsolódtunk a helyi megemlékezésbe. Az itteni gyermekekkel zártuk a napot egy jóhangulatú tábortüzezéssel.
Negyedik nap: kirándulásunk következő napján meglátogattuk a Márton Áron Főgimnáziumot, amelynek érdekes történetével is megismerkedhettünk. Ezt követően a kirakodóvásárról híres Korondra mentünk, majd utunkat Farkaslaka irányába folytattuk, ahol megkoszorúztuk Tamási Áron síremlékét. Következő állomásunk Szejkefürdő volt, ahol megnéztük a Mini Erdély parkot, majd Orbán Balázs sírjához sétáltunk, utunk alatt pedig a hozzá kötődő interaktív kiállítást is megnéztük. Ezek mellett sétát tettünk a Székelykapu Múzeum területén. A napunkat Székelyudvarhelyen zártuk, ahol sétáltunk a főtéren, valamint megtekintettük a szoborparkot. Az esti órákban Szentegyháza felfedezésére indultunk, helyi gyermekek segítségével teljesítettük egy QR-kódos keresőtúrát, amely során számtalan érdekességet tudhattunk meg Szentegyházáról és Erdélyről.
Ötödik nap: kirándulásunk utolsó napja kalandosan telt, mivel hazaindulásunk után meghibásodott a buszunk. Egy hosszabb megállót követően székelykeresztúri sofőrök segítségével tudtunk elindulni 6 órányi várakozást követően. Hazautunk során megálltunk Déva váránál, valamint Aradon, ahol megkoszorúztuk a vértanúk emlékszobrát. Ezt követően érkeztünk haza Hódmezővásárhelyre az esti órákban.
Értékelő szakasz
Tanóra keretében áttekintettük a mögöttünk álló mozgalmas napokat: megtekintettük a kiránduláson készült képek legjavát egy, a kollégák által prezentált bemutatóban, majd megnéztük a Liszt_media által készített videós összefoglalót, melyet egy értékelő teszt követett. A teszt eredményeképpen a legtöbbek által kedvelt program a korondi látogatásunk volt.