A keresztény ünnepek megtartása az ún. egyházi év rendje szerint történik. A katolikus egyházi év nem január 1-vel, a polgári év első napjával, hanem advent első vasárnapjával kezdődik és a következő év első adventi vasárnapját megelőző vasárnappal, Krisztus Király ünnepével zárul.
Az ünnepek napjait a XIII. Gergely pápa nevéhez fűződő ún. Gergely-naptárba illesztjük. A Gergely-naptár 1582. október 4-én lépett életbe, leváltva az addig alkalmazott római, Julián naptárat. 400 évente kihagy 3 szökőnapot, a Julián naptárhoz képest az év kb. 11 perccel rövidebb. Csillagászati szempontból igen pontos, hisz a csillagászati évtől való eltérés csupán 0,0003 nap, ami azt jelenti, hogy az 1582+3333 = 4915 év alatt növekszik csupán egy teljes napra.
Az adventi időszakát a karácsonyi idő, majd néhány évközi vasárnap, az ún. évközi időszak követi. Ezután jön a nagyböjt, majd a húsvéti idő, s végül az év legnagyobb részét felölelő, Krisztus Király vasárnapjával véget érő évközi idő.
Az egyházi ünnepeket két csoportba soroljuk. Az első csoportot az ún. állandó ünnepek alkotják, melyek minden évben azonos naptári napra esnek. A második csoport ünnepei évről-évre más-más napon kerülnek megünneplésre, ezek az ún. mozgó ünnepek. Állandó ünnep pl. dec. 25. karácsony, mozgó ünnep pl. húsvét.
Az ünnepek margójára, avagy: Kosztolányi a liturgikus évről
A költő, bár ifjúkorában elvesztette hitét, és csak élete végén lett ismét vallásossá, de nemhívő korában is közelállónak érezte magához a katolicizmust. Egyszerűen azért, mert azt mondta, hogy ez a vallás „szép”.
Egy alkalommal így nyilatkozott egy pap-költő barátjának: „Olyan páratlan, tündöklő vallás egy sincs, mint a tiétek. Tiszta költészet… Ti nem is sejtitek, milyen széppé és változatossá tettétek az életet, amely magában fárasztó és unalmas. Ti ünnepeitekkel részekre bontottátok az évet. Szolgálatába állítottátok fel a csúcsokat: építészetben, szobrászatban, festészetben, zenében, költészetben egyaránt. November 1-jén, amikor kezdődik az őszi vörös hervadás, kiviszitek az embereket a temetőbe, és meggyújtjátok a kegyelet gyertyáit és mécslángjait. Virággal borítjátok a sírokat, és figyelmeztetitek a világot az elmúlásra… Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az „Ó fényességes szép hajnal”, kezdetű ódon ádventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok: nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az ádventi emberek remélnek, és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási kedv. Titokban vásároljátok szeretteiteknek az emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljétek együtt a fény születését. És a sötétség mélypontján, december 24-én, amelyet „szentestének” neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallatlan és páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New York-tól Tokióig látszanak. – Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül. – De pár hét múlva ismét üstökön ragadjátok az ember, és azt mondjátok neki: Elég volt! Hamut hintetek a kijózanult fejekre és azt mondjátok: Emlékezzél ember, hogy porból vagy és porrá leszel! És igyekeztek meggyőzni a világot, hogy mindenkinek szenvednie kell. A Kálváriára járatjátok az embereket, és a szenvedés szépségeit magyarázzátok nekik… És megjön a nagyhét. Elnémítjátok a harangokat. Felállítjátok a nagy Halott sírját. És döbbenve áll a világ a nagy ravatalnál. De nagyszombaton felzúgatjátok a Rómából visszatért harangokat. Aranyos karingbe öltöztök, és megindul az öröm mámorában ujjongó körmenet. – Alleluja! Föltámadt Krisztus e napon. A körmenet szegélyén sorfalat állnak a fák, zöld rügyekkel figyelnek rátok. – Igen! Igen! – mondogatják. Valóban itt van a feltámadás, a tavasz.
Olyan szép mindez, hogy az Egyházhoz akkor sem volna szabad hozzányúlni, ha Isten nem volna sem égben, sem bennünk. Ha valami szörnyű hatalom kipusztítaná a világból a virágokat, a színeket, és hamuszürkévé tenné a földet, vagy eltörölné a modern ember játékszerét, a sportot, nem okozna akkora kárt, mintha az Egyházat törölné el.”