Híreink Liszt Iskola

Beiskolázás

Bemutatkozás

A 2025-2026-os tanévre szeretettel várjuk leendő elsőseink jelentkezését. Két első osztály indítását tervezzük. Mindkét osztályban városi beiskolázással emelt szintű ének-zenei oktatást valósítunk meg.

Az osztályok osztályfőnökei Bacsa Zsolt és Olaszné Higi Emese tanítók lesznek. 

Nyílt tanítási órákat tartunk:

2024. december 5-én 9.00-11.00 óra között. Az órákat követően tájékoztatást tartunk a beiskolázásról.

Az iskolába való felvételnek nem feltétele a katolikus keresztlevél. Az intézményben külön felvételi eljárás nincs, az ének-zenei emelt szintű oktatás sikeres megvalósításához alkalmassági vizsgálatot tartunk, amely zenei, ritmikai, hallási területekre terjed ki. A szülőkkel/gondviselővel röviden elbeszélgetünk, amely célja fényt deríteni arra, hogy a jelentkezni kívánó tanuló illetve annak családja mennyire tud azonosulni az intézmény keresztény katolikus értékrendjével. 

Zenei meghallgatás

Értesítjük az iskolánkba jelentkezőket, hogy 2024. március 11-én és 12-én zenei alkalmassági vizsgálatot tartunk. A gyermekek zenei meghallgatása zenei, ritmikai, hallási területekre terjed ki. A szülőkkel/gondviselővel röviden elbeszélgetünk, amelynek célja fényt deríteni arra, hogy a gyermek, illetve annak családja mennyire tud azonosulni az intézmény keresztény katolikus értékrendjével. Időpont egyeztetés Szatmári Ildikónál lehetséges a 70/663-5164 telefonszámon.
Előtte szeretettel várjuk zenei foglalkozásainkra a szülőket és gyerekeket szerdánként 16.00-17.00 óra között.

Beiratkozás

A beiratkozás időpontja:

2025. április 10. (csütörtök) 8.00-19.00 óra között

2025. április 11. (péntek) 8.00-18.00 óra között

Az általános iskolákba történő jelentkezés/beiratkozás személyes megjelenést és adategyeztetést igényel. A személyes megjelenés során történik a beiratkozáshoz szükséges hatósági igazolványok és dokumentumok eredeti példányának bemutatása is, ezért kérjük, hogy az alábbiakat feltétlenül hozza magával.

A beiratkozásra a következő hivatalos dokumentumokat szíveskedjenek magukkal hozni:
– gyermek születési anyakönyvi kivonata
– keresztlevél (amennyiben van)
– zenei meghallgatáson és hitéleti elbeszélgetésen való alkalmasság határozata
– kitöltött adatlapok (szülői értekezleten kiosztásra került)
– az óvodában kapott oktatási azonosítót tartalmazó nyilatkozat eredeti példánya
– a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót igazoló hatósági igazolvány (amennyiben van)
– a gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány
– gyermek TAJ kártyája
– gyermek adókártyája
– szülő személyi igazolványa, lakcímkártyája
– rendszeres gyermekvédelmi határozat, amennyiben van
– szakértői vélemény, amennyiben van (Pedagógiai Szakszolgálattól, Szegedi Szakértői Bizottságtól)
– Szülői felügyeletről szóló bírósági határozat (amennyiben van)
– tartós betegséget igazoló szakorvosi vélemény

Beiskolázási programok

Elsős tanítóink bemutatkozása

Bacsa Zsolt
Olaszné Higi Emese
Tisztelt Érdeklődők!
Amennyiben érdeklődnek iskolánk iránt, és szeretnének folyamatosan értesülni a jövő tanévi beiskolázással kapcsolatos eseményeinkről, programjainkról, kérjük iratkozzanak fel hírleveleinkre!

Feliratkozás hírlevélre

* indicates required
Adatvédelmi nyilatkozat

Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája az adatokat kizárólag a Hírlevél küldésére használja fel.

A hírlevélről bármikor leiratkozhat. Az adatkezeléssel kapcsolatos bővebb tájékoztató a honlapunkon elérhető.

We use Mailchimp as our marketing platform. By clicking below to subscribe, you acknowledge that your information will be transferred to Mailchimp for processing. Learn more about Mailchimp's privacy practices here.