Imolya Sándor Matematikaverseny

Iskolánk tanulója eredményesen vett részt a versenyen.
Vármegyei bicinium éneklési verseny

Tanulóin a VI. Csongrád-Csanád Vármegyei Bicinium Éneklési Versenyen jártak.
Filharmónia hangverseny

A Filharmónia Magyarország Zrt. szervezésében iskolánk közel száz tanulója vett részt bérletes hangverseny keretében az In Medias Brass Quintet koncertjén a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Az együttes 2010-ben alakult és számos országban koncertezett nagy sikerrel, köztük Németországban, Olaszországban és Franciaországban, valamint az Amerikai Egyesült Államok, Dubai, Japán és Dél-Korea színpadain is fellépett már. A fúvósötöst […]
Lázár Ervin Program

A 4. évfolyamosok a Szegedi Nemzeti Színházban jártak.
Angol szépkiejtési verseny

Iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek a versenyen.
Lázár Ervin Program

A 8. évfolyam tanulói a Holle anyó című előadást nézhették meg.
Ezeregy éjszaka – Nyilvános próba a szülőknek

A szülők betekintést nyerhettek a hónap óta zajló munka eddigi eredményeibe.
Elektrotechnika Verseny

Iskolánk első alkalommal vett részt a technikaversenyen, ahol tanulóink sikeresen helyt álltak.
Fusion Dance Contest

Tanulóin a táncversenyen szép eredményeket értek el.
Városi rajzverseny

Iskolánk második alkalommal rendezte meg a városi rajzversenyt.
Klauzál Kupa Országos Amatőr Táncverseny

Kiváló eredmények a Klauzál kupán.
Játékos sportverseny diákolimpia

Diákjaink eredményesen szerepeltek a diákolimpia játékos sportversenyén.
Kistérségi versmondó verseny

Iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek a Kistérségi versmondó versenyen.
Robotika verseny

A mórahalmi LEGO robotprogramozó versenyen eredményesen szerepeltek diákjaink.
Ritmuscsapatok Országos Táncversenye

Tanulóink ismételten kiváló eredményeket értek el a Ritmuscsapatok Országos Táncversenyén.
Tollforgató

Diákjaink a II. Tollforgató helyesírási versenyen jártak.
XIII. Vajdasági Gyermek és Ifjúsági Szólótáncverseny

Nemzetközi néptánc sikereket értek el iskolánk tanulói.
Iskolai mesemondó verseny

Iskolai mesemondó versenyünket számos résztvevővel rendeztük meg.