Szent Margit

Árpád-házi Szent Margit viharos korszakban látta meg a napvilágot. Szülei: IV. Béla király és Laszkarisz Mária királyné a tatárok elől menekültek, amikor Dalmáciában megszületett Margit nevű kislányuk. A királyi pár fogadalmat tett, ha az ország megmenekül a tatárok pusztításától, a kis hercegnőt Istennek szentelik. Margit még csak négy éves volt, amikor nevelőjével, a görög származású Olimpiádész asszonnyal együtt a veszprémi domonkos
apácák kolostorába költözött. Ez nem volt szokatlan dolog abban az időben, sok előkelő családból származó kislány nevelkedett különböző kolostorokban. Társai a kolostorban rangjához illően királylánynak szólították Margitot, ő azonban elszomorodott, mikor ezt a megszólítást hallotta. Jobban szeretett volna Krisztus egyszerű szolgálóleánya lenni.
Margit körülbelül 10 éves lehetett, amikor apja a királyi palota közelében, a Nyulak szigetén felépíttette a Boldogasszony Kolostort a domonkos nővérek számára. Ennek a kolostornak a romjai ma is megtalálhatók Budapesten, a Margit-szigeten. Margit a kolostorban nem úgy élt, mint egy királylány. Mindenben követte a nővérek szigorú életmódját, sőt szívesen végezte a szolgai munkákat is, sokszor főzött és takarított. Szülei és testvérei – István és Béla hercegek – gyakran meglátogatták és ajándékokat hoztak számára, amelyet Margit rendszeresen elosztott a szegények között.
Egy alkalommal, amikor Béla király és a trónörökös István herceg összeveszett a kormányzáson, Margit imái békítették ki egymással az apát és fiát.
Évek óta élt már Margit a Nyulak szigetén, amikor édesapja megegyezést kötött a cseh Ottokár királlyal. A szerződés része volt, hogy Béla király feleségül adja Margitot a cseh uralkodóhoz. Margit életében először nem engedelmeskedett szüleinek. Hűséges akart maradni szerzetesi fogadalmához, ezért kikosarazta a királyi kérőt. Apja emiatt sokáig haragudott rá. Egy időre meg is vonta támogatását a kolostortól, s ezért a nővérek sem néztek jó szemmel Margitra.
Szent Margit – mint magyar királylány – áldozatul ajánlotta fel életét Magyarországért. Hosszú órákat töltött imádságban, sokat böjtölt, vezekelt hazája bűneiért. Fennmaradó idejében a betegeket ápolta, vagy a mindenfelől hozzá érkező szegények panaszait hallgatta meg. Nem egyszer csodálatos dolgok történtek körülötte: betegek gyógyultak meg, s egyszer még a Duna is kiöntött imájára. Imádságos életében fontos támasza volt gyóntatója, a domonkos rendi pap, Marcellus atya. A sok virrasztás, szigorú életmód megviselték a királylány szervezetét. Egy télen megbetegedett és többé nem gyógyult meg. Mindössze 28 éves volt, amikor Isten magához vette lelkét. Életét korabeli legendákból ismerjük. Nagyon sok beszámoló maradt ránk, amit Margittal együtt élő „szororok”, azaz nővértársai meséltek a királylány csodás életéről.