Híreink Liszt Iskola

Zenei világnap

Zenei világnap

Iskolánk hagyományai között évek óta szerepel, hogy a testvérosztályok tanulói közös énekóra keretében emlékeznek meg október 1-én a Zene Világnapjáról. Közös énekléssel, hangszeres zenei produkciók bemutatásával készültek osztályaink. Az idei tanévben Bajnai István kanonok plébános úr meghívására az ünnepséget 2022. szeptember 30-án a Szent István templomban tarthattuk, amelyen az iskola minden diákja énekelt és tehetséges tanulóink egyéni produkciókkal is felléphettek.

Zenei világnap

Iskolánk hagyományai között évek óta szerepel, hogy a testvérosztályok tanulói közös énekóra keretében emlékeznek meg erről a napról. Közös énekléssel, hangszeres zenei produkciók bemutatásával készültek osztályaink. Az idei tanévben Bajnai István kanonok plébános úr meghívására az ünnepséget a Szent István templomban tarthattuk, amelyen az iskola minden diákja énekelt és tehetséges tanulóink egyéni produkciókkal is felléphettek.

Hegedűs Endre koncert

2019-ben Advent második hetében, Miklós napján intézményünk Steiner-termében egykori diákunk, Hegedűs Endre Kossuth-, Liszt- és Cziffra-díjas zongoraművész ajándék zeneóráján vehettek részt diákjaink.
A világhírű zongoraművész házi koncertjén felcsendültek Bach, Mozart, Beethoven, Chopin, Liszt melódiái.
A rendhagyó zeneóra beillett egy igazi mesterkurzusnak, hisz zenész-palántáink hasznos tanácsokat kaptak a kiváló zongoraművész-zenepedagógustól, hogyan válhatnak hangszerük mesterévé.
A művész virtuóz zongorajátékával elkápráztatta tanítványainkat.
A rendkívüli alkalmon készült képek és felvételek önmagukért beszélnek.
Figyelmükbe ajánljuk Hegedűs Endre honlapját! http://hungarianpianist.com/hu/