Intézményünk idén már második alkalommal szervezte meg a városi rajzversenyt, amelyre a városból és a környező településekről is érkeztek tehetséges fiatalok. A megmérettetés népszerűsége tovább nőtt: közel 70 résztvevő nevezett az eseményre, ami jól mutatja, hogy a helyi közösségben nagy igény van a művészeti kibontakozásra és az alkotás örömének megélésére. A versenyzők négy kategóriában mutathatták meg tudásukat:
Monokróm csendélet
Színes csendélet
Portré
Reklámgrafika

A beérkezett munkák kiemelkedően magas színvonalúak voltak, így a zsűrit nehéz feladat elé állították. A zsűri tagjai művésztanárok voltak: Sonkoly Tibor, Kulcsár Írisz és Kovács István.

Köszönjük a zsűrinek, a résztvevőknek, a felkészítő pedagógusoknak és a támogatóknak, hogy hozzájárultak a rendezvény sikeréhez – jövőre újra szeretettel várjuk a kreatív jelentkezőket!