Október 7-én a Németh László Városi Könyvtár Pósa Lajos Gyermekkönyvtár szervezésében a 4-5. évfolyamos tanulók részt vettek Nyulász Péter író előadásán.
Hagyományainknak megfelelően a Zenei Világnap alkalmából műsorral leptük meg a Mária Valéria óvodásait. A gyerekek énekes és hangszeres produkcióval készültek. Közös éneklés zárta a programot.
Ez a diáksportnapi kezdeményezés egy egyszerű elképzelésre épül, hiszen a cél az, hogy az erre a napra regisztráló iskolákban legalább két órát sportoljanak, mozogjanak a gyerekek a helyi adottságoknak, hagyományoknak megfelelően. Az egyetlen ajánlott programelem az Európai Diáksport Napján minden Continue reading →
Október 1-én délelőtt ‘Péter a halász’ mottóval iskolai kirándulást szerveztünk Mártélyra a 4-8. évfolyamosok számára. Gyalog sétáltunk ki a Mártélyi Tisza-holtághoz, ahol közösségépítő játékokat játszottak a gyerekek, és beszélgetésre, a gyönyörű látványban való elmélyedésre is lehetőség volt.
Iskolánk hagyományai között évek óta szerepel, hogy a testvérosztályok tanulói közös énekóra keretében emlékeznek meg október 1-én a Zene Világnapjáról. Közös énekléssel, hangszeres zenei produkciók bemutatásával készültek osztályaink. Az idei tanévben Bajnai István kanonok plébános úr meghívására az ünnepséget 2022. Continue reading →
2022. szeptember 1-én 8 órai kezdettel tartottuk tanévnyitó ünnepélyünket a Szent István templomban. Az igazgatónő külön köszöntötte az első évfolyamos tanulókat, és sikeres, élményekkel gazdag új tanévet kívánt mindenkinek.
Testvériskolánk, a kőszegi Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimázium és Kollégium nyári iskolai táborát (2022. júl. 4-10.) Kis-Balatontól nem messze, Galambokon tartották. A diákok biciklivel fedezhették fel a környéket. Iskolánkból öt diák kapcsolódhatott be. Sok élménnyel és új barátságokkal Continue reading →
Láda Csenge 4. b osztályos tanuló a Tudásbajnokság megyei fordulóján Anyanyelvből 1. helyezést, valamint az országos fordulón 1. helyezést ért el. Felkészítő tanára Póthné Nagy Tünde. Gratulálunk!
Június 23-án tartottuk a Szent István templomban a tanévzáró ünnepélyünket. Tanulóink tanulmányi átlaga 4,33. A kitűnő tanulók száma 71, és 380 tantárgyi dicséretet kaptak a tanulók. A magatartás átlag 4,55, a szorgalom átlag 4,36. Legfeljebb két négyese van 115 tanulónak, Continue reading →
A hagyományoknak megfelelően az elsősök műsorával ünnepeltük a pedagógusnapot. Az ünnepségen a gyerekek az intézmény jelenlegi pedagógusai mellett a nyugdíjas pedagógusainkat is köszöntötték.
Június 14-én tartottuk az egészségnapot, amely az egészséges táplálkozásról és a testmozgás fontosságáról szólt. A védőnők vércukorszintmérést tartottak és a helyes fogmosást mutatták be. Előadást hallhattak a tanulók a méhészkedésről és a lovaglásról is.
Júniusban minden osztályunk részt vett osztálykiránduláson. Az alsósok Mártélyon, Szarvason, illetve Szegeden jártak, a felsősök Budapesten, Gyulán, Ópusztaszeren, Szzarvason vagy Szegeden töltöttek el egy élményteli napot.
A városi Imolya Sándor matematikaversenyen Mészáros Dániel 2. helyezést, Janó Dominik 3. helyezést ért el. Felkészítő tanára Molnár László Gáborné. Gratulálunk!