Híreink Liszt Iskola

Kőszegi vetélkedő

Kőszegi vetélkedő

A nővérek kőszegi iskolájában több mint 20 éves hagyomány, hogy az intézmény védőszentjének, Árpád-házi Szent Margitnak ünnepén vetélkedőt szervez az egyházmegye más katolikus iskolái számára. Tavaly óta mi is hivatalosak vagyunk erre az eseményre.

Idén négy 7.a-s fiú készült a versenyre, melynek témája egy középkori bölcs domonkos szerzetes, a 700 éve szentté avatott Aquinói Szent Tamás volt. Szabó Cseke Márton, Székely-Szabó Tamás Márton, Juhász Dávid Bojtorján és Papp Marcell Veronika nővér vezetésével készült a kiküldött versenyanyagból. Az előzetes, rajzos feladatot Tücsi néni irányításával készítették el.

Mivel Kőszeg az ország másik végében van, már január 17-én, szerdán útra kelt a kis csapat. Szállást a kőszegi gimnázium kollégiumában kaptak, ahol egy kicsit bele is kóstolhattak a kollégista életbe. Január 18-án püspöki szentmisével kezdődött Árpád-házi Szent Margit ünnepe a Jézus Szíve templomban. Az iskola diákjai és a vendégek teljesen megtöltötték a templomot. Szentmise után az iskola dísztermében folytatódott a program, ahol a hatodikosok színdarabot adtak elő Szent Margit életéről. Ezután következett az izgalmas megmérettetés. Bár az összegyűjtött pontok alapján nem sikerült előkelő helyezést elérni, hogy a négy fiú igazi csapatként működött együtt, nem szeppentek meg a hittanos kérdésekben nálunk rutinosabb, régebb óta versenyző iskoláktól és remekül tudták alkalmazni a felkészülés során kidolgozott jelrendszerüket.

Délután kőszegi városnézés következett: a vásárhelyi különítmény felfedezte a kőszegi várat, a Jurisics teret és látogatást tett a nővérek rendházában is.

19-én, pénteken a négy fiú bekapcsolódott az „árpád-házis” életbe: először egy nyolcadikos történelem, majd egy hetedikes matematika órán vettek részt aktívan.

A hazaút kalandosabbra sikerült a tervezettnél, de talán nem is baj. A fiúk ez alatt a három nap alatt képzést kaptak a tömegközlekedés rejtélyeiből, újratervezésből, a menetrendek és jegyek értelmezéséből, egymásra figyelésből, és rengetegen dicsérték őket érett, udvarias magatartásukért, felnőttekhez méltó kommunikációs készségeikért és azért a bátorságért, amivel nekivágtak a hosszú, kihívásokkal teli útnak. A kőszegiek üzenik: ilyen remek, jókedvű hódmezővásárhelyi diákokkal szívesen találkoznak legközelebb is.